Manapság egyre többször találkozhatunk olyan fiatal férfiakkal, akik önmagukat egyfajta világutazóként aposztrofálják. Nyughatatlanok, hajtja őket a vágy az ismeretlen felé, ezért hetekig sőt, hónapokig utazgatnak egyik országból a másikba, miközben mást sem csinálnak, csak élvezik az életet. Modern vándorként jönnek-mennek a világban, megtestesítve ezzel a kalandorok új generációját. Szabadok, magabiztosak, és csak a pillanatnak élnek. De vajon mi fér bele az „élet élvezetébe”, és mi sül ki abból, ha egy átlagos délutánon belebotlunk egy ilyen kalandorba?
A tökéletesnek tűnő férfi
Egy ilyen világutazó személyében sokszor egy igencsak jóképű pasival találjuk magunkat szembe. Meginvitál minket egy italra, vagy leül mellénk a kávézóban, netalán megszólít az utcán útbaigazítást kérve (mintha nem létezne wifi és GPS). Bárhogyan is sodródunk egymás útjába, a mosolyától azonnal elolvadunk, és garantáltan pár perc alatt levesz minket a lábunkról. Nehéz neki ellenállni, hiszen olyan kisugárzása van, ami nem jön velünk szembe minden nap az utcán. Némi kérlelés után igent mondunk a vacsorameghívására, ahol az is kiderül, hogy emberünk nem riad vissza az extrém sportoktól, és csak amolyan érdekességként megemlíti, hogy tavaly nyáron végigmotorozott Dél-Ázsia országain. Ezenfelül nem csak jól néz ki, hanem tisztában van az alapvető udvariassági szabályokkal, van véleménye a világról, és ezt megfelelően meg is tudja fogalmazni. Imponál a bátorsága, a spontaneitása, az, hogy milyen nyitott a világ dolgaira, és eközben felfedezzük, hogy ezek a tulajdonságok mennyire vonzóvá tesznek egy férfit. Ugyanakkor megtudjuk, hogy ez már a tizedik város, ahol az elmúlt két hónapban jár, és legalább ugyanennyi még hátra van. Egy röpke pillanatra az is megfordul a fejünkben, hogy biztosan mindenhol hátrahagyott egy sóvárgó női szívet, és mit is keresünk itt egyáltalán, ha pár nap múlva úgyis elmegy, de annyira elragad a pillanat varázsa, hogy elhessegetjük a gondolatot, és mégis eltöltünk vele egy kis időt.
Álmodozó királylányok
Minden tökéletesen alakul, ez alatt a néhány nap alatt egyre jobban megismerjük a másikat, és olyan érzés, mintha minden nap részesei lehetnénk egy fantasztikus randinak. A város gyönyörű díszletei között sétálva egy kis ideig még azt is elhisszük, hogy ő a mi vándorúton lévő királyfink, aki végre megtalált minket. Tudjátok, mint a mesében, amikor a legkisebb királyfi fogja magát, és elmegy szerencsét próbálni a nagyvilágba. Messzi tájakon járva, megannyi kaland után, végül egy csodaszép királylánnyal tér vissza a kacsalábon forgó palotájába, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Hát persze.
A baj akkor kezdődik, amikor elhisszük, hogy mi vagyunk a királylányok a történetben. A valóságban ugyanis a királyfi egyáltalán nem akarja hazavinni a királylány jelölteket, egyszerűen csak szeretné kihasználni a találkozás minden pillanatát, mert tisztában van vele, hogy holnap már nem lesz rá lehetősége. Ami eddig olyannyira tetszett benne, most inkább hátrányt jelent, hiszen ő tényleg csak a jelenre koncentrál.
Ne vedd túl komolyan
Az, hogy mi mennyire tudunk önfeledten a jelenben lenni anélkül, hogy a jövő miatt aggódnánk, csak rajtunk múlik. Tudnunk kell, hogy képesek vagyunk e mi is ugyanolyan lazán kezelni ezt a kapcsolatot, mint ő, és meg tudjuk e élni úgy, hogy az számunkra is emlékezetes legyen. Nem érdemes érzelmileg túl mélyen belemenni az ilyen helyzetekbe, mert ha túl hamar kialakul a kötődés, nagyon fájni fog, amikor itt hagy minket. A búcsú pillanata pedig hamarabb eljön, mint gondolnánk, és hirtelen ott állunk egyedül a felismeréssel, hogy ennek itt most vége. Bár sokszor megígéri, hogy visszajön, nem kapaszkodhatunk örökké egy ígéretbe, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy be is tartja. A legjobb tanácsot már megfogalmazták erre az esetre:
„Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!”
Igen, végtelenül közhelyes, de ha szembe találjuk magunkat egy ilyen szituációval, rájövünk, hogy a közhelyek nagyon is esszenciális igazságokat rejtenek. Mint ahogyan az is, hogy ha valóban dolgunk van egymással, akkor vissza fog jönni. Nem lehetetlen, hogy két ember így talál egymásra, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, és velünk együtt a történeteink is azok. Végződhet boldogan, királyfival, kacsalábon forgó palotával, vagy akár egy barátsággal is.
Ugyanakkor tartsuk észben, hogy nem lehet mindenkinek meseszerű a befejezés, a legtöbb utazó csak élményre és szórakozásra vágyik, ezért ha nekünk ez kevés, legyünk óvatosak, hogy mit adunk útravalóul az ilyen messziről jött modern kori vándoroknak.
Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
Ti találkoztatok már ilyen világutazókkal?
