Biztosan ti is olvastatok már olyan cikket, ami a kapcsolatokat, a randizást vagy a társkeresés nehézségeit boncolgatja. A „Hol vannak a normális férfiak/nők?” témájú írások elég gyakoriak az internet bugyraiban, és megdöbbentő, hogy egy-egy ilyen cikk alatt milyen komoly komment háború szokott kialakulni. Ez is egyike azoknak a témáknak, amiről mindenkinek meg van a véleménye, de az álláspontok valahogy nem akarnak közeledni egymáshoz. Jó néhány cikk elolvasása után nem volt nehéz észrevenni, hogy szinte mindegyik alatt ugyanaz az egymást hibáztató párbeszéd alakul ki. (Kérdés persze, hogy nevezhetjük e párbeszédnek azt, amikor mindenki csak a saját igazát és meglátását sulykolja, nem figyelve a másikra). Mert mint tudjuk, minden férfi egyformán szemét, és csak a szex érdekli őket, a nők meg csak és kizárólag a gazdagokra hajtanak. Persze, evidencia… Vagy inkább egymásra mutogatás és általánosítás felsőfokon. Tényleg ennyire kiábrándultunk egymásból?
Az ilyen hozzászólásokat olvasva úgy tűnik, hogy mindenkinek határozott elképzelése van arról, hogyan is kellene viselkednie a másiknak, de ha a saját viselkedésükről van szó, már korántsem látják ennyire tisztán a helyzetet. Egyáltalán nem veszik a fáradtságot, hogy megértsék a másik fél nézőpontját, csak vádaskodnak és felsorakoztatják a saját sérelmeiket. A nagy utálkozás közepette itt-ott felbukkan egy „tisztelet a kivételnek” frázis, amitől egyébként kifutok a világból. Kollektíven lealáz egy egész nemet vagy csoportot, de hogy mégse tűnjön túl általánosnak, odabiggyeszti ezt a semmitmondó szókapcsolatot. Mintha így máris megbocsátható lenne a sértés, amit megfogalmazott. Az ilyen harcokból sok minden lehet, de boldog egymásra találás biztosan nem.
A kommenteken túl, az ismerősök és barátok tapasztalatait hallgatva is néha olyan érzésem támad, mintha férfi és nő nem egy nyelvet beszélne. Folyamatosan félreértjük egymást, fogalmunk sincs, hogy mi játszódik le a másik fejében, az előítéleteink pedig egyre csak gyűlnek. Egy-egy mondatból képesek vagyunk messzemenő következtetéseket levonni, ahelyett, hogy igazán megismernénk a másikat. Azonnal bekapcsol a kis vészjelző a fejünkben – na tessék, ő is ugyanolyan, mint a többi – és máris menekülőre fogjuk, mert már megint nem találtuk meg azt a „tisztelt kivételt”. És ilyenkor jön a siránkozás kérdés: hol vannak a rendes férfiak/nők?
Fogalmam sincs, hogy kitől várunk útmutatást erre vonatkozóan, de amit biztosan tudok, hogy nincs elkerítve a városon kívül egy titkos rész, ahová a normális embereket gyűjtik. Itt élünk egymás mellett, csak a rengeteg elvárástól meg előítélettől már észre sem vesszük azt, akit kellene. Talán optimistán hangzik, de szerintem bárhol találkozhatunk azzal az emberrel, aki számunkra megfelelő. Jobbnál jobb sztorikat hallok arról, hogy két ember hol és hogyan találkozott először. És nem feltétlenül azért jók, mert megállnák a helyüket egy romantikus filmben, hanem azért, mert váratlanok, mert olyan helyen vagy szituációban történtek, amire a többség azt mondaná, hogy ott soha nem találunk rendes embert. Sokan nem hisznek például az online társkeresésben, mégis ismerünk olyanokat, akiknek ott kezdődött a története, és mára már boldog párkapcsolatban élnek. Pedig biztosan nekik sem ezt a helyet tanácsolták, amikor feltették a millió dolláros kérdést. A válasz soha nem egyértelmű erre a kérdésre.
Adjuk meg az esélyt
Ha valóban elhisszük, hogy nincs egy épkézláb ember a vidéken, mert mindenki „használhatatlan”, úgy tényleg nehéz lesz találni olyat, aki ezt megcáfolja. Nyilván a korábbi rossz tapasztalataink beszélnek belőlünk, de nem hibáztathatjuk az egész férfi/női nemet csak azért, mert minket nem a megfelelő emberekkel hozott össze eddig az élet. Van egy érdekes nézőpont, miszerint ha mindig hasonló típusú emberekkel találkozunk, annak valahol mi vagyunk az oka. A közös pont az eddigi partnereinkben ugyanis mi magunk vagyunk. Szóval ha nem találjuk elég jónak a felhozatalt, valamit magunkban is helyre kell tennünk ahhoz, hogy ez változzon.
Legyünk nyitottak amennyire csak tudunk, és ahelyett, hogy beskatulyáznánk valakit, inkább ismerjük meg! Az amúgy is sokkal izgalmasabb. 😉
Zárásként megosztanék veletek egy Karinthy idézetet, ami tökéletesen leírja azt az örök ellentétet ami köztünk húzódik.
Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.
Karinthy Frigyes
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
