Egymillió résztvevő, huszonnyolc Love Mobiles (mozgó színpad), huszonkét Dj és nyolc színpad – ez a Street Parade számokban, amit idén huszonhetedik alkalommal rendeztek meg a Zürichi-tó körül.
A Street Parade története egészen 1992-ig nyúlik vissza. Az alapító egy egyetemista diák, Marek Krynski volt, akit a tévében látott berlini Love Parade inspirált arra, hogy engedélyt kérjen a városi hatóságoktól egy demonstráció szervezéséhez a szeretet, béke, szabadság, nagylelkűség és tolerancia jegyében.
Az első fesztiválon körülbelül ezer ember vett részt, ami mai szemmel nézve nagyon kevésnek tűnhet, de akkoriban ez nagy sikernek számított, hiszen senki nem gondolta volna, hogy ennyi ember végigtáncol majd Zürich utcáin ráadásul fényes nappal.
A következő évben más útvonalat jelöltek ki a felvonulásnak, mert sokaknak nem tetszett, hogy a Bahnhofstrasse ilyen eseményeknek ad otthont. A világ egyik legdrágább bevásárló utcája valóban nem a legjobb helyszín egy ilyen volumenű rendezvényhez. Ebben az évben a berlini Love Parade alapítóját, Dr. Motte-ot is meghívták, így egy igazi mega eseménnyé nőtte ki magát a több mint tízezer résztvevővel.
1994-ben a rendőrfőnök – Robert Neukomm – betiltotta a parádé megrendezését, mondván túl nagy, túl hangos, az utcákat elborítja a szemét, illetve csak a lakosság elhanyagolható részét érdekli. A médián végigsöpört hatalmas felháborodásra azonban nem számított. Politikai pártok szólaltak fel, petíciókat nyújtottak be, míg végül engedve a nyomásnak, augusztus 13-án rekordszámú résztvevővel került megrendezésre a harmadik Street Parade.
2000-ben már élőben közvetítette az eseményt több svájci és német tévécsatorna is. A látogatók száma évről-évre nőtt, 2015-ben pedig már egymillió ember tombolt a 32 fokos hőségben.
A világ sokat változott az első parádé óta, de a mondanivaló még mindig ugyanaz. Az idei év mottója a „Culture of tolerance” volt. A Street Parade egyik legfontosabb üzenete, hogy az elfogadás és a toleráns hozzáállás össze tudja hozni a különböző kultúrákból érkező embereket. Nyitottnak lenni, meghallgatni és tisztelni egymást: ez a kulcsa egy békés közös jövőnek.
A szombati felvonulás délután egy órakor kezdődött. Hatalmas, feldíszített kamionok vonultak végig a tó körül, rajtuk a legkülönfélébb jelmezbe öltözött emberek, akik a hangos zenére táncolva buzdították a tömeget is.
Mi délután négy körül érkeztünk meg, és már az állomáson is csillámportól és flitterektől fénylő emberek mászkáltak. Ez volt az a nap, amikor egy kicsit mindenki megőrülhetett, és azt vehetett fel, amit csak akart. A parádé helyszínéhez közeledve egyre több és több ember vett körül minket, míg nem ott találtuk magunkat a kellős közepén. Nemcsak az utcák voltak zsúfoltak, hanem a tavon is rengetegen használták a csónakokat és a hajókat. A közeli boltoknál sorba kellett állnunk ahhoz, hogy egyáltalán bejussunk, mintha csak egy szórakozóhely előtt vártunk volna. Ugyanez volt a helyzet a környék gyorséttermeivel is. Ahol ekkora buli van, ott bizony a tömeg elkerülhetetlen.
A hangulat egyébként fantasztikus volt. Nem kell feltétlenül hatalmas techno zene rajongónak lenni ahhoz, hogy élvezni tudjuk ezt a fesztivált, ami nem mellesleg ingyenes. Jó társaságban hamar elrepült az idő, sötétedés után pedig azt a benyomást keltette, mintha egy hatalmas klubban töltenénk az időt – csak épp a csillagokkal a fejünk felett. A parádé hivatalosan éjfélig tartott, de a buli a város különböző klubjaiban természetesen folytatódott.
A nap végére rengeteg szemét gyűlt össze az utcákon, de másnap reggel már nyoma sem volt annak, hogy itt néhány órája még Zürich legnagyobb partyja zajlott. Hihetetlen gyorsasággal tisztították meg az utcákat és takarították el az utolsó sörös dobozt is. Így is lehet ezt csinálni!
Összességében nekem szuper emlékeim vannak erről a napról, úgy érzem, hogy abszolút megérte részt venni. Az üzenet pedig, amit ez a rendezvény képvisel, megszívlelendő. Jövőre újra találkozunk!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is, valamint várlak a Facebook és az Instagram oldalamon is!
