Emlékszem, amikor gyerekként először került a kezembe Antoine de Saint-Exupéry regénye, elég hamar abbahagytam az olvasást. Unalmasnak és érthetetlennek találtam. Később sem lettünk jó barátok, amikor kötelező olvasmányként vettem elő, és bár ezúttal végigolvastam, az égvilágon nem értettem belőle egy mukkot sem. Már ami a lényeget illeti. Mert értettem a szavakat, a mondatokat, mégsem állt össze a történet. Éreztem, hogy kell lennie itt valaminek, valami titoknak, amit én nem tudok megfejteni, ezért tűnik zavarosnak. Az egyetlen gondolat, ami megmaradt a fejemben, az a pár sor volt, amit korábban ketten is beleírtak az emlékkönyvembe. Akkor jöttem rá, hogy innen vették az idézetet. Mindenki kívülről fújja már:
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Igen, olyannyira közhellyé vált, hogy már bele sem gondolunk a jelentésébe. Akkoriban én sem sokat töprengtem rajta, mert gyerekként többnyire nem kezdünk el filozofálni az élet nagy dolgairól. Így hát továbbra is egy nagy kérdőjel maradt bennem azzal kapcsolatban, hogy mások miért szeretik annyira ezt a könyvet.
Néhány hónapja a költözés miatti nagy felfordulásban azonban újra a kezembe került, és beleolvastam ott, ahol éppen kinyílt.
– Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?
– Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
– Kapcsolatokat teremteni?
– Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz-meg százezer és szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz-meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…
Hirtelen megértettem. Leültem az ágyra, és addig fel sem álltam, amíg el nem olvastam az elejétől a végéig. Közben néha elmosolyodtam, máskor elérzékenyültem, vagy épp nagyot sóhajtva bólogattam, hogy ez bizony nagy igazság! A probléma az volt, hogy gyerekként nem tudtam a sorok között olvasni. A történet szerint a felnőttek nagyon furcsák, mégis felnőttnek kell lennünk ahhoz, hogy megértsük a rólunk megfogalmazott kritikát.
Jöjjön most néhány tanulságos sor, amit gyerekként talán ti sem értettetek, de most már tudjátok, hogy mi bújik meg a szavak mögött.
Ha azt mondjuk a felnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat. (…)
– Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”
– Hol vannak az emberek? – kérdezte később a kis herceg. – Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem – mondta a kígyó.
A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett. (…)
– Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?
– Hogy mit csinálok velük?
– Igen.
– Semmit. Birtoklom őket.
– Birtoklod a csillagokat?
– Igen.(…)
– És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?
– Arra, hogy gazdag legyek.
– És mire jó a gazdagságod?
– Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.
(…)
– Nekem – mondta – van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.
Ha ezek után ti is kedvet kaptok, hogy újra elolvassátok, írjátok meg, hogy nektek melyik volt a kedvenc gondolatotok!
/Az idézetek az 1971-es Rónay György által fordított kiadásból származnak./
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
