blog 2019
Gondolatok

Te jelen vagy a saját életedben? Ilyen volt 2019: évösszegzés

Az év vége közeledtével a legtöbben úgy érezzük, hogy ideje számot vetni a mögöttünk álló év eseményeiről. Átgondoljuk, hogy milyen célokat sikerült eddig elérnünk, melyek azok amik még váratnak magukra és ezzel együtt terveket szövögetünk a jövőre nézve, hogy felkészülten vághassunk neki az új évnek. 2019 sok szempontból tanulságos év volt számomra, és ezzel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megosztani, ami talán nektek is hasznos lehet.

 

Önismeret, Tudatosság, Jelenlét

Sokszor találkozunk manapság ezekkel a kifejezésekkel, de nem biztos, hogy tudjuk, mit jelentenek igazán. Mit jelent, hogy ismerem magam? Mit jelent, hogy tudatosan élem az életem vagy tudatos döntéseket hozok bizonyos részeire vonatkozóan? Mit jelent, hogy jelen vagyok valahol?

Részemről az idei év nagy felismerései közé tartozott, hogy milyen sokszor nem voltam jelen a saját életemben. Sodródtam. A dolgok csak úgy megtörténtek és azt éreztem, hogy nincs semmi ráhatásom. Mint egy álomban: láttam magam körül az eseményeket, mégsem voltam ott igazán, és nem tudtam irányítani. Márpedig ha nem hozunk döntéseket a saját életünkkel kapcsolatban, akkor sokszor csak mások döntéseinek elszenvedői lehetünk.

Elkezdtem feltenni magamnak a fent említett kérdéseket, és a válaszok utáni kutatás érdekes utazásnak tűnik. Összetett témáról van szó, azonban úgy gondolom, hogy érdemes ezekkel foglalkozni, és mélyebben beleásni magunkat, mert az, hogy tudod ki vagy és mit akarsz, egy boldog élet alapja lehet. 

 

tervezes

 

A változást magadban keresd

Talán ismerős az érzés, amikor sorozatosan ugyanolyan élethelyzetekkel vagy emberekkel találkozol, és nem hiszed el, hogy már megint ez történt! Hogyan lehet ebből a körből kikeveredni?

Sokszor, sok helyen olvashattuk már, hogy ha mindig ugyanazokat a típusú embereket és szituációkat vonzzuk be, érdemes azon elgondolkodni, hogy talán nekünk kell változtatnunk valamin, és nem csak a külső körülményeket okolni mindenért. Ezzel maximálisan egyetértek.

Ebben az évben volt egy “aha” pillanat, amikor hirtelen megláttam az összefüggést bizonyos dolgokban. Felismertem egy ismétlődő mintát, és világos volt, hogy valamin változtatnom kell. Amint a gondolkodásunk megváltozik egy adott témával kapcsolatban, másfajta dolgokat fogunk tapasztalni magunk körül. Legalábbis én valóban ezt tapasztaltam! Nem egyik napról a másikra történt, de végül tényleg sikerült megtörnöm ezt az állandóan ismétlődő mintát. Megtanultam a leckét.

 

Megdolgozni a célokért

Alapvetés, hogy szükségünk van célokra. Tudnunk kell, hogy mit szeretnénk elérni, hogy mi felé haladunk, és hogy mi tenne minket boldoggá. Azzal sem mondok újdonságot, hogy a vágyott cél elérése érdekében bizony áldozatokat kell hoznunk. Olykor kompromisszumot kell kötnünk vagy le kell mondanunk valamiről ahhoz, hogy teljesüljenek. 

Egyértelmű dolgok, azonban én ebben az évben éreztem igazán, hogy mennyi igazság van bennük. Voltak nehéz időszakok, és néha a hétköznapok körforgásában elfelejtettem, hogy mi felé is haladok. Ezért jó, ha időről időre átgondoljuk, hogy éppen most hol tartunk az úton.

Az egyik legjobb módszer, hogy tudatosítsd a céljaidat és az eddig elért eredményeidet, ha leírod őket. Nekem is van egy kis füzetem, ahová gyűjtöm a gondolatokat ezzel kapcsolatban, és így azt is láthatom, hogy honnan hová jutottam. Sőt, néha emlékeztetni is kell magam, hogy nézd, igenis megdolgoztál ezért és ezért, és már mennyi mindent elértél! Legyenek azok akármilyen apró dolgok is.

 

blogger

 

Az is lehet, hogy néha újra kell fogalmazni a céljainkat. Mivel változnak a körülményeink és mi magunk is változunk, tapasztalunk, úgy lehetnek mások az igényeink is. A nem teljesült vágyakat pedig engedjük el. Olykor nehéz beismerni egy-egy álomról, hogy ez nem is igazán az, amit elképzeltem és nem ez az, ami boldoggá tesz. De lesznek helyette újak. Ez egy emlékeztető magamnak is, mert ezzel még nekem is nagyon sok dolgom van. 

Legyenek terveid, elképzeléseid a jövőre nézve! És miközben ezeknek a megvalósításán dolgozol, ne hagyd, hogy bedaráljanak a hétköznapok és elveszítsd a célt a szemed elől!

A blogról

Nagy reményekkel és kellő motivációval indítottam útjára ezt az oldalt még 2018-ban, és az eredeti elképzelésben a heti egy poszt szerepelt. Mondanom sem kell, hogy ezt pár hónapig tudtam tartani, aztán a munka mellett már kevesebb idő és inspiráció jutott az írásra. Nem sokkal később a szallas.hu blogoldalán jelentek meg heti rendszerességgel cikkeim, ezért a saját blogom picit háttérbe szorult.

2019-ben már nem voltam ilyen szigorú magammal, és elhatároztam, hogy csak akkor születik új bejegyzés, ha valóban van mondanivalóm, és kellő motivációm az írásra. Ezt a jövőben is így szeretném csinálni, és úgy gondolom, hogy így sokkal értékesebb posztok születhetnek, mintha csak azért írnék valamiről, hogy kipipálhassam ezt a pontot a heti teendők listájában.

Ami az itteni bejegyzéseket illeti, ebben az évben egyértelműen a Hogyan változtat meg a külföldi élet c. cikkem volt a legnépszerűbb. Érthető, hiszen sok embert érint ez a téma, és mivel én magam is épp ezt élem, azt hiszem hitelesen tudtam róla írni.

Habár a blogon nem voltam különösebben aktív, az Instagramon annál inkább. Már több, mint hatszázan követtek, aminek szívből örülök, és nagyon köszönöm, hogy itt vagytok velem!

 

Végezetül pedig csak annyit, hogy 2020 legyen az az év, amikor kezedbe veszed az irányítást, tudatosabban éled az életed és változtatsz azokon a dolgokon, amikkel most nem vagy teljesen elégedett. Ez egy nagyszerű év lesz, ha azzá teszed! 🙂

Jövőre találkozunk!

larina blog

Magyar blogger

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük