Inspiráció

Neked is van örök szerelmed?

A versekkel sokáig hadilábon álltam. Nem értettem, nem szerettem, túl zavarosnak találtam őket. Tudom, sokan így vagyunk ezzel még most is. Élénken él bennünk az iskolai irodalomórák emléke, amikor megszabták, hogy melyiket kell elolvasnunk, és mit kell gondolnunk róla. De van egy jó hírem! Most már mi választhatjuk ki azokat a verseket, amiket el szeretnénk olvasni, és jogunk van eldönteni, hogy tetszik e vagy sem. Senki nem fogja felróni nekünk, ha teljesen máshogy értelmezzük, mint ahogyan az a tankönyvben le van írva.

Szerintem egy vers valójában azt jelenti, amit számodra jelent, hiszen az olvasás által te adsz neki értelmet. Nem az a legfontosabb, hogy „Mire gondolt a költő?”, hanem az, hogy te mire gondolsz, miközben olvasod. Nem az a dolgunk, hogy olvasás közben darabokra szedjük és elemezzük a verset, mint anno az iskolapadban. Csak hagyjuk, hogy gondolatokat és érzéseket indítson el bennünk. Ha ez nem történik meg, akkor sincs baj, tegyük félre, hiszen nem kell minden versnek hatással lennie ránk, még akkor sem, ha az éppen egy nagy klasszikus.

Ha már a klasszikusoknál tartunk, nemrég újra belefutottam Juhász Gyula egyik szerzeményébe, amit pár éve olvastam először, de már el is felejtettem, hogy ilyen zseniális. Legalábbis szerintem, és azok szerint is, akik az egyik legszebb magyar szerelmes versnek tartják. Úgy gondoltam, hogy megosztom veletek, hátha újraolvasva ti is másképp látjátok majd, mint amikor először találkoztatok vele. Íme:

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Te is láttad magad előtt az arcát? Én igen. Biztos vagyok benne, hogy sokunk életében van egy ilyen ember. Egy örök, aki mindig ott lesz megbújva a szívünk egy kis sarkában, és akire évek múltán is emlékszünk. Ha van valaki, akire gondolni tudtunk olvasás közben, akkor biztos vagyok benne, hogy hatással volt ránk. Úgy gondolom, hogy minden versben egy kicsit önmagunkat keressük, és ha megtaláltuk – akár egy-egy mondatban is – akkor értjük csak igazán. Ha ez most nem rólunk szól, ha nem ad hozzá semmit az életünkhöz, nyugodtan dönthetünk úgy, hogy erre most nincs szükségünk, és félretesszük. Azt is mondhatjuk, hogy nem tetszik, nem szeretjük, nem érdekel. Nem fogok érte bevésni egy egyest a naplóba. 🙂 Csak annyi a lényeg, hogy adjunk esélyt a verseknek! Ne fosszuk meg magunkat attól, hogy egy-két gyönyörűen megfogalmazott mondat, vagy jól eltalált gondolat szebbé tegye a napunkat!
Neked melyik a kedvenc versed?

 

Köszönöm, hogy elolvastad!

Ha tetszett, várlak a Facebook és Instagram oldalamon is.

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük