Gondolatok

Ismerj meg! Hét random tény rólam

Nemrég az Instagram oldalamon átléptük az 500 követőt, ami a La Robe Rouge életében egy kisebb mérföldkő. Arra gondoltam, hogy ebből az alkalomból megosztok veletek néhány infót magamról, hogy jobban megismerjétek azt, aki a képeken szerepel, és aki a cikkeket írja. 🙂

 

Nyolc éves korom óta naplót írok

A régi szobámban a mai napig ott lapulnak a füzetek és a naplók, amiket teleírtam a gondolataimmal és egy kislány életének mindennapjaival. Míg régebben valóban csak az eseményeket írtam le úgy, ahogyan azok megtörténtek, az utóbbi években inkább a gondolatokat és érzéseket összegeztem, amit egy-egy történés vagy élethelyzet kiváltott belőlem. Mostanában már csak pár havonta írok a gyönyörű kötésű könyvbe, ami jelenleg a napló szerepét tölti be, de imádom visszaolvasni a bejegyzéseket, mert sokszor csak ilyenkor áll össze a kép. Segít megérteni egy folyamatot, átlátni az összefüggéseket, és rávilágít, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat még egyszer.

Eddig hatszor költöztem

Nagy rutint szereztem már abban, hogyan pakoljam össze az életemet dobozokba és zsákokba, hogy aztán tovább álljak. Tizenhárom éves voltam, amikor először elköltöztünk, majd alig hat évvel később egyedül nekivágtam Budapestnek, ahol sikerült négy helyen is laknom. Azt hiszem, mindenféle helyzetet kipróbáltam már, ami ehhez kapcsolódik. Osztoztam már szobán egy másik lánnyal, éltünk együtt a párommal, összeköltöztem egy barátnőmmel, és kipróbáltam azt is, hogy milyen egyedül élni egy lakásban. Ezután országot váltottam, és jelenleg Svájcból írom ezeket a sorokat. Ezek után ki tudja, mit hoz a jövő!

Nagyon édesszájú vagyok

Bármikor képes vagyok édességet enni, és nehezen tudok ellenállni az isteni finom macaronoknak. Ha Franciaországban járok, anélkül nem jöhetek haza, hogy ne vennék egy dobozzal a legkülönfélébb ízekben. Tudom, az egészséges életmódtól ez távol áll, de ezt a kis boldogságot nem tagadom meg magamtól.

 

 

Képtelen vagyok korán kelni

Vagyis inkább utálok. Néha muszáj, de soha nem érzem magam kipihentnek ilyenkor. Ez nem csak hiszti vagy lustaság, hiszen a tudomány is alátámasztja, hogy vannak, akik az éjjeli baglyok táborát erősítik. Én is ide sorolnám magam. Mindig az esti órákban vagyok a legaktívabb, az írás is ilyenkor megy a legjobban, és esélytelen, hogy éjfél-egy óra előtt elaludjak.

Az egyik kedvenc filmem az Amélie csodálatos élete

Nem meglepő, hogy francia alkotás, hiszen azt már tudjátok, hogy nagy rajongója vagyok Franciaországnak. Számtalanszor megnéztem már magyarul és franciául is, és mindig felfedeztem benne valami apróságot, amit addig még nem láttam. A zenéje egyszerűen magával ragadó, ezért hatalmas élmény volt, amikor márciusban ott lehettem Luzernben a film zeneszerzőjének, Yann Tiersennek a koncertjén.

 

Forrás: mafab.hu

Ha már a filmeknél tartunk, soha nem láttam még horrorfilmet

Legalábbis elejétől a végéig. Mindössze egyszer, tizenéves koromban lestem bele egy ilyen filmbe, de azóta sem vágyom erre újra. Nem értem, hogy miért szeretik sokan, de elfogadom, hogy valakinek ez szórakoztató. Nem vagyunk egyformák.

 

És az utolsó tény:

Színésznő vagyok

Már nem szeretem ezt így kijelenteni, – és nem is sűrűn teszem -, mert nem dolgozom aktívan a szakmában, de ha azt kérdezik, hogy mi a végzettségem, akkor ez a válasz. 2014-ben végeztem Budapesten mint színházi – és filmszínész. Kisebb-nagyobb munkák után végül másfelé kellett indulnom. Ez az egész élmény nagyon meghatározó volt számomra, mert rengeteget tanultam saját magamról, az emberekről, és a világ működéséről. Ezerszer végigpörgettem az eseményeket a fejemben, hogy mi miért történt, mit kellett volna máshogyan csinálnom, és vajon boldoggá tett volna e ez az élet, de még mindig nem találtam meg mindenre a választ. Talán a későbbiekben lesz még szó arról, hogy végül miért nem sikerült a pályán maradnom – vagy miért nem akartam – , mert sok szempontból tanulságos lehet. Érdekelne titeket egy ilyen beszámoló?

 

Edward Albee: Kényes egyensúly

Egyelőre ennyi, ha kíváncsiak vagytok még valamire, írjátok meg nekem, és igyekszem válaszolni. Ismerjük meg egymást!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Ha tetszett, oszd meg azokkal, akikre szintén igaz valamelyik állítás!

Ha szeretnél többet megtudni, szeretettel várlak az Instagram és Facebook oldalamon is.

Szép napot,

Ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük