Utazás

Három nap Párizsban

Ha először jársz a meseszép francia fővárosban, biztosan a kihagyhatatlan látnivalók listáján szerepel a Louvre, a Diadalív, és a Sacré-Coeur. Az útikönyvek szerint az Eiffel-toronyból is érdemes megcsodálni a kilátást, és persze a Montmartre-ot sem érdemes kihagyni ha már itt járunk. Én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nekem nem ez volt az első találkozásom a várossal, ezért a mostani látogatásom alkalmával az itt felsoroltak közül mindegyiket kihagytam. És hogy mit csináltam helyette három napig Párizsban? Elmesélem! Gyertek, utazzunk el képzeletben együtt!

 

A párizsi utcáknak van valami semmihez sem fogható hangulata. Nem számít, hogy hányszor megyek végig rajtuk, mindig ugyanúgy elvarázsolnak. Így volt ez most is. Egymást érték a tipikus párizsi kávézók teraszai, ahol a székek természetesen az utca felé néztek, hogy a rajta ülők így kémlelhessék a történéseket. Előttem a Notre Dame két tornya magasodott, ami ebből a szögből nem sejtette, hogy milyen tragédián ment keresztül nemrég. A zebránál még pirosan világított a lámpa, de mint egy igazi párizsi – nem törődve a jelzéssel – én is elegánsan átlibbentem a túloldalra.

Fél hatra beszéltük meg a találkozót az egyik barátnőmmel a Shakespeare & Co. kávézóba. A helyszín tökéletesnek bizonyult, hiszen csak pár perc sétára volt a munkahelyétől és a hoteltől is, ahol megszálltam. Ez az a kávézó Párizsban, ahol bátran rendelhetsz angolul is anélkül, hogy furcsán néznének rád. Kértem egy forró csokit a pultnál – megszokásból franciául – és leültem egy szabad asztalhoz. Amíg várakoztam és elmerültem a gondolataimban, megfogalmazódott bennem, hogy

Párizsban lenni olyan érzés, mintha hazaértem volna.

Minden ismerősnek tűnik, és mindig rám tör az igény, hogy ne csak egy látogató legyek, hanem olyasvalaki, aki idetartozik. (Habár mostanában a legtöbb utazó ugyanígy érez, bárhová is megy. Még véletlenül sem akarja magát turistának érezni, sokkal inkább szeretné megtapasztalni a hely valódi arcát.)

A kávézóban eltöltött csacsogós este után, úgy döntöttünk, hogy szétnézünk a híres-neves Shakespeare and Company könyvesboltban, ha már a szomszédban voltunk. A választék meseszerű volt, a roskatag polcok telis-tele voltak angol nyelvű gyöngyszemekkel, és még ott is könyvek sorakoztak, ahol nem is gondoltuk volna. Különleges élmény volt, könyvimádóknak kötelező!

párizsi blog

 

A könyvesbolttól csak pár lépésnyire található a Notre-Dame, ami ezúttal szomorú látványt nyújtott. A sziget bejáratánál már kordonok figyelmeztettek, hogy eddig és ne tovább, a máskor mindig nyüzsgő téren egy lélek sem volt. Tettünk egy sétát a Szajna parton, ahonnan már látszott, hogy milyen károkat szenvedett a több száz éves katedrális. A legfélelmetesebb mégis akkor volt, amikor az esti díszkivilágítás hiányában a két torony tiszteletet parancsolva bukkant elő a sötétségből. Egészen máshogy festett a mesterséges fények nélkül.

 

notre dame
A teljes tetőszerkezet hiányzik…

Másnap, miután megreggeliztünk a Latin negyed egyik bájos kávézójában, felpattantunk a metróra, hogy útba ejtsük azt a helyet, ahová mindig visszatérek, ha a városban járok. Ez pedig nem más, mint a Ladurée cukrászda a Champs-Élysées-n. Ha a legfinomabb macaronra vágytok, ne keresgéljetek tovább, mert ez az a hely, ahol ez a pici színes sütemény maga a csoda! (Az én ízlésem szerint legalábbis). A cukrászda belső kialakítása lenyűgöző, olyan mintha a Versailles-i kastély egyik termébe léptem volna be. A macaronok színes kavalkádját elnézve választani is nehéz volt, de végül az én személyes kedvenceim is bekerültek a papírdobozba: a Marie-Antoinette fantázianévre keresztelt, a rózsás, és a pisztáciás.

 

 

Felszabadító érzés volt úgy andalogni Párizsban, hogy tudtam, nincs kötelező program, nem kell sietni sehová és azt a részét fedezzük fel a városnak amelyiket csak akarjuk. Így kötöttünk ki a Galeries Lafayette áruházban, ahová eredetileg a tetőteraszról nyíló kilátás miatt mentünk, végül cipővásárlás lett belőle. A teraszra vezető lépcsők sajnos le voltak zárva, ezért oda nem tudtunk feljutni, de mint kiderült azért, mert nemrég nyílt ott egy új étterem, a Créatures, ahol 100%-ig vegetáriánus ételek közül válogathatunk. Legközelebb biztosan kipróbáljuk!

Az épület belseje egyébként igazán impozáns, kezdve a kupolától az aprólékosan kidolgozott részletekig. Az itt található üzletek kínálatát két szóval tudnám jellemezni: minőségi és ízléses. Nem terveztem, hogy vásárolni fogok, de teljesen véletlenül rábukkantam álmaim piros cipőjére, amire már évek óta vágytam! Kisebb dilemma után végül úgy döntöttem, hogy ő bizony hazajön velem. 🙂

 

 

 

Néhány hasznos tipp

 

  • Látnivalók

Ha múzeumlátogatáson töritek a fejeteket, akkor jó hírem van, hiszen a belépőjegyek árán sokat tudtok spórolni. Ezúttal a Louvre helyett a Musée d’Orsay-t jártuk körbe teljesen ingyen! A látogatásunk ugyanis a hónap első vasárnapjára esett, amikor számos párizsi múzeum kínál ingyenes belépési lehetőséget. Sőt, olyanokat is találunk szép számmal, amelyek egész évben ingyenesen látogathatóak. Ezen az oldalon böngészhettek a nektek tetsző múzeumok között.

A Musée d’Orsay egyébként abszolút megérte a sorban állást. Már az épület kialakítása is érdekes, ugyanis eredetileg pályaudvarként működött, és csak az 1980-as években alakították át múzeummá. Rengeteg termen keresztül vezet az út olyan festők képei között, mint Van Gogh, Monet vagy Renoir.

Plusz egy tipp: 26 év alatti EU-s állampolgárként ingyenesen meglátogathatsz szinte minden látványosságot az év bármely napján! Csupán a személyi igazolványodra van szükség.

orsay
A Musée d’Orsay épülete
  • Fotózás

Ha egy kicsit másra vágytok, mint a megszokott szögből fotózott Eiffel-tornyos képek, fedezzetek fel új perspektívákat! A legtöbb fotót a Trocadéróról készítik, ahonnan valóban teljes pompájában látszik a torony, viszont hacsak nem hajnalban mentek ki a térre, számolni kell a rengeteg emberrel, akik szintén itt szeretnének egy örök emléket arról, hogy itt jártak. Szerintem kevesen tudják, hogy innen alig tíz percnyi sétára van egy hely, ahol szintén nagyszerű fotókat lehet készíteni ráadásul tömeg nélkül. Ez pedig az Avenue de Camoëns, ahol rajtunk kívül csak néhány iskolás bandázott, amikor ott jártunk. Többek között ezt a képet is ott készítettük:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Larina Körmöndi (@la_roberouge) által megosztott bejegyzés,

Innen nem messze találjuk a Bir-Hakeim hidat, ami szintén szuper fotó helyszín lehet, illetve innen is tökéletesen látszik az Eiffel-torony. Ha láttátok Az utolsó tangó Párizsban című filmet, akkor a helyszín ismerős lehet, hiszen az első képkockákban pontosan itt sétál Marlon Brando. Számomra ez is hozzátett a hely különlegességéhez.

 

Pont de Bir-Hakeim
  • Parkok és kertek

Párizs tele van szebbnél szebb parkokkal, ahol nemcsak a megfáradt turisták üldögélnek, hanem maguk a párizsiak is. Megengedik maguknak azt a luxust, hogy ha csak egy kis időre is, de a nagyvárosi rohanást hátrahagyva elmerüljenek a saját gondolataikban. Ha tehetitek, szánjatok egy kis időt arra, hogy felfedezzetek néhány parkot, és élvezzétek az édes semmittevést. Mi a Jardin du Luxembourg zöld székein ücsörögtünk, kihasználva a májusi napsütést.

 

Párizsi park
Jardin du Luxembourg
  • Piknik

Piknikezzetek a Szajna parton! Pár éve a párizsi barátaimmal ültünk ki ide először egy üveg pezsgővel, poharakkal, lazaccal és persze néhány bagettel, és azóta is ez az egyik legemlékezetesebb estém Párizsból. Vásároljatok be egy közeli szupermarketben (vagy akár frissen a piacokról is beszerezhetitek a hozzávalókat), telepedjetek le az egyik kőpadhoz a parton, és figyeljétek a sétahajókat, ahogyan elhaladnak előtettek a vízen.

  • Sétáljatok!

Sokan mondják, hogy Párizst séta közben lehet felfedezni igazán. Eddig mindig rengeteget metróztunk, hogy eljussunk egyik helyről a másikra, hiszen hatalmas városról van szó, viszont most, hogy nem volt rajtunk a kényszer, hogy mindent látnunk kell, sokkal többet gyalogoltunk itt, mint korábban. Ahogy fentebb is írtam, jó érzés látszólag céltalanul sétálni az utcákon, vagy gyalog megközelíteni a következő helyet a listán, és közben felfedezni olyan apróságokat, amiket a metrón ülve biztosan nem látnánk.

Vegyetek fel egy kényelmes cipőt, válasszatok ki egy szimpatikus kerületet, és járjátok be gyalog! Higgyétek el, megéri!

Köszönöm, hogy velem tartottál!

Te jártál már Párizsban? Számodra milyen élmény volt ott lenni?

Ha érdekelnek a további bejegyzések, szeretettel várlak az Instagram és Facebook oldalamon is!

 

Legyen szép napod!

larina blog

Magyar blogger

Ezek is érdekelhetnek:

2 hozzászólás

  1. Én tíz alkalommal voltam eddig Párizsban. Mivel szeretek gyalogolni és sétálni, én mindig mindenhova a két lábammal vitettem magam. Nagy élmény volt minden alkalom számomra és jómagam is elmondhatom, otthon érzem szívem és lelkem ha Párizs utcáin lehetek. Nekem az elegancia, a kifinomultság és az abszolút művészet fővárosa világviszonylatban!

    1. Larina says:

      Nagyon örülök, hogy te is így gondolod! 🙂

Hozzászólás a(z) Larina bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük